Két sportolónk, Losoncz Dávid (kf, 87 kg) és Szabados Noémi (68 kg) is ezüstérmet nyert az Antalyában rendezett Yasar Dogu–Vehbi Emre nemzetközi versenyen Törökországban.
A törökök rendhagyó módon ezúttal nem Isztambulban, hanem Antalyában adtak otthont a nívós nemzetközi megméretésnek, amelyen 25 ország 600 birkózója küzdött meg egymással kötött- és szabadfogásban, valamint női birkózásban. A magyar válogatott kötöttfogásban és női birkózásban három-három sportolót szerepeltetett, ebből hárman tartoznak akadémiánk kötelékébe.
A háromszoros U23-as Eb-harmadik, 68 kilogrammos Szabados Noémi remek menetelését az olimpiai bronzérmes, Ázsia-bajnok, többszörös világbajnoki érmes kazah Saligina ellen kezdte, akit 10–0-ra múlt felül, majd jött az az Ázsia-bajnoki bronzérmes üzbég Eszenbajeva, akinél 8–0-ra bizonyult jobbnak. A negyeddöntőben az Ázsia-bajnoki ötödik üzbég Dzsumabajeva sem bírt vele, 11–0-ra győzött, majd a döntőbe jutásért az orosz Burakova sem tudta megállítani, őt 6–2-re lépte át. A döntőben a vb-második mongol Enhszajhannal került szembe, ezen az összecsapáson sajnos a rutin győzött, 3–1-es végeredménynél az ázsiai kezét emelték a magasba.
Világbajnokunk, a kötöttfogású 87 kilogrammos Losonczi Dávid feledtette a januári zágrábi UWW-rangsorversenyen mutatott teljesítményét, hiszen kiválóan birkózott Antalyában. Kezdett az Ázsia-bajnoki ötödik helyezett kirgiz Ajtbekovval (8–0), majd jött a kétszeres Ázsia-bajnoki ezüstérmes kazah Kalen (9–1), aztán a negyeddöntőben a vb-ezüstérmes üzbég Berdimuratov (13–11), majd az elődöntőben az U23-as Európa-bajnok orosz Margarijan (4–1). Losonczi kisebb sérülést szedett össze, s az edzői stáb úgy döntött, hogy elővigyázatosságból jobb, ha kihagyja az Eb-bronzérmes orosz Alirzajev elleni finálét, ezzel Szabadoshoz hasonlóan ő is ezüstérmes lett Törökországban.
Noémi, Dávid, nagyon gratulálunk, igazán szép skalpokat gyűjtöttetek!
A 72 kilogrammos Klányi Krisztofernek egy mérkőzés jutott, mivel az U20-as Eb-bronzérmes török Göcmen techinkai tussal legyőzte őt a selejtezőben, ezzel fiatalunknak véget ért a verseny.
Írta: T. D., K. B.
Fotó: MBSZ