Losonczi Dávid felkerült a Bajnokok falára

Az akadémiánk alsó szintjén található Bajnokok falán ünnepélyes keretek között felavatták a vb-aranyérmes Losonczi Dávid képét.

Az eseményt a növendékeink és az épp nálunk zajló nemzetközi edzőtáborban résztvevő fiatalok mellett megtisztelte jelenlétével Losonczi Dávid és a szülei, valamint a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, akadémiánk alapítója, Németh Szilárd, kurátorunk, Süle László, az MBSZ szakmai igazgatója, tehetségkutatónk, Bácsi Péter és szakmai igazgatónk, Lőrincz Tamás.

Németh Szilárd beszédében kiemelte: „Ahol bajnokokra emlékeznek, ott születnek újak. Kívánom nektek, hogy amikor ti is felkerültök ide, akkor ugyanolyan jó emberek akarjatok lenni, mint Losonczi Dávid.”

Losonczi megköszönte a KIMBA sok éves támogatását, illetve az MBSZ odaadó munkáját, megemlítve, hogy enélkül nem jöhetett volna össze a világbajnoki cím.

Továbbá úgy fogalmazott: „Tavaly tavasszal Takács István megnyerte a válogatót, majd Európa-bajnok lett. Amikor az ő képe került fel erre a falra, annak őszintén örültem, motivált, és ösztönzött arra, hogy még többet eddzek, még jobb legyek. Kifejezetten jól is elsülhet, ha két ennyire jó birkózó ugyanabban a súlyban versenyez, hiszen a magyar birkózás történetében eddig még nem volt példa arra, hogy egyazon évben két sportoló egy súlycsoportban világ- és Európa-bajnoki címet ünnepeljen.”

Losonczi Dávid képének leleplezését természetesen nagy taps fogadta, és ezt követően beszélhettünk pár szót a klasszissal.

„Nagy öröm volt megélni ezt a pillanatot, de életem ezen szakaszát lezártam, és most már csak a jövőre, a párizsi olimpiára koncentrálok. Nem indult jól az év, hiszen az Európa-bajnokságon a folyamatos megbetegedéseim miatt nem tudtam elindulni. De szerencsére már minden rendben van, gőzerővel készülök.”

A bukaresti Európa-bajnokságot az az Alekszandr Komarov nyerte meg, aki három év után most szerepelt először világversenyen, orosz helyett szerb színekben. A fináléban a török Ali Cengizt utasította maga mögé – mint ismert, a belgrádi világbajnokság döntőjében Losonczi épp vele találkozott.

„Többször is birkóztam már Komarovval, jól ismerjük egymást. Remek sportoló, mindenkit magabiztosan megvert, de engem nem nyűgözött le. Szépen megcsinálta az akcióit, de ez minden, egyáltalán nem tartok tőle. Ami Cengizt illeti: látszik, hogy elkezdte felvenni azt a hajtós stílust, amiről azt gondolhatják, jó fegyver ellenem. Kíváncsi vagyok, mire megyünk egymással, amikor legközelebb találkozunk.”

Losonczi Dávid hamarosan Törökországba utazik, ahol részt vesz a hagyományos Yasar Dogu–Vehbi Emre-emlékversenyen, s elmondta, hogy az olimpia előtt emellett már csak egy megméretésen, június elején a Budapesten rendezendő Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen teszi próbára magát.

Írta: K. B.
Fotó: F. L.