Öt magyar éremmel zárult a pozsonyi U20-as világbajnokság: László Koppány Simon ezüst-, Zsitovoz Petro, Toplak Zalán, Szinay Szabolcs és Báger Barbara bronzérmet szerzett. A kötöttfogású csapat különösen eredményes szereplést tudhat maga mögött, hiszen 1992 után ismét négy érmet nyert a junior-világbajnokságon.
László Koppány Simon a 130 kilogrammosok között egészen a döntőig menetelt. A kínai, a kazah és a grúz ellenfelét is magabiztos birkózással győzte le, majd az elődöntőben 5–1-re múlta felül az egyiptomi Huszeint. A fináléban a címvédő orosz Iljaszov állította meg, így László Koppány Simon ezüstérmet szerzett.

Zsitovoz Petro a 67 kilogrammosok között az ukrán Kovshunt 6–4-re győzte le, majd az elődöntőben 7–5-re kikapott az U17-es Ázsia-bajnoki ezüstérmes kazah Kalmagambetovtól. A bronzmérkőzésen azonban óriásit fordított: az U23-as világbajnok egyiptomi Abdelrehim ellen hárompontos hátrányból felállva 11–3-ra győzött, ezzel megszerezte a bronzérmet.

Toplak Zalán a 77 kilogrammosok között a fehérorosz ellenfelét 3–1-re győzte le, majd az örménytől 5–0-ra kikapott. Mivel riválisa döntőbe jutott, a Ferencváros birkózója a vigaszágon folytathatta. Az amerikai Bowlingot 1–1-es mérkőzésen, előbb szerzett ponttal győzte le, a bronzmérkőzésen pedig kétpontos hátrányból fordítva 10–2-re nyert a grúz Gogelasvili ellen. Toplak Zalán ezzel pályafutása első világversenyérmét szerezte meg.

Szinay Szabolcs a vigaszágon két győzelmet aratott: a bolgár Sisekovot technikai tussal, a cseh Zakot 3–1-re győzte le. A bronzmérkőzésen az iráni rivális ellen négypontos hátrányból fordított, és végül 9–4-re diadalmaskodott, így ő is felállhatott a dobogóra.

A nőknél Báger Barbara szerezte meg az ötödik magyar érmet. A 62 kilogrammosok között a vigaszágon 9–0-s vezetésnél grúz ellenfele sérülés miatt visszalépett, majd amerikai riválisát 8–0-s hátrányból fordítva tussal győzte le. A bronzmérkőzésen az orosz ellenféllel szemben is remekül birkózott, és pontozással megszerezte a bronzérmet. Báger Barbara első éves juniorként lett U20-as világbajnoki bronzérmes.
Pupp Viktória szintén közel került a dobogóhoz a 65 kilogrammosok között. A vigaszágon kirgiz ellenfelét tussal, a törököt pedig egy fordulatos, 11–10-es mérkőzésen győzte le, így bronzmérkőzést vívhatott. A kínai riválissal szemben azonban technikai tussal alulmaradt, így az ötödik helyen végzett.

Balázs Éda a 59 kilogrammosok között két győzelemmel jutott be az elődöntőbe. A grúz ellenfelét tussal, a fehéroroszt pedig 5–3-ra győzte le, az elődöntőben azonban az egy súlycsoporttal feljebb U20-as Európa-bajnok azeri Mammadovával szemben technikai tussal kikapott. A bronzmérkőzésen sokáig vezetett az indiai Komal ellen, ám húsz másodperccel a vége előtt riválisa négy pontért eldobta, így 5–2-es vereséget szenvedett, és ötödik lett. Éda teljesítménye külön kiemelendő, aki télen szívműtéten esett át, augusztusban pedig már az U20-as világbajnokságon képviselte Magyarországot.
A pozsonyi U20-as világbajnokság tehát öt magyar éremmel zárult: László Koppány Simon ezüstérmet, Zsitovoz Petro, Toplak Zalán, Szinay Szabolcs és Báger Barbara bronzérmet szerzett.
A válogatott keret KIMBA akadémistákból álló többsége, valamint a korosztályos kontinens- és világversenyeken elért remek eredmények jól mutatják, hogy akadémiánk utánpótlás-nevelésben végzett munkája megkérdőjelezhetetlen, és bőséges táptalajt biztosít a jövő felnőtt bajnokainak. A pozsonyi eredmények is azt mutatják, hogy a következő években számos olyan fiatal tehetséggel számolhatunk, akik a legmagasabb szinteken is meghatározóvá válhatnak.
Szöveg: LN-
Kép: UWW

