39 érmet nyertünk az U17-es válogatón

Szombaton a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) csepeli bázisa adott otthont az U17-es kötött- és szabadfogású, valamint női válogatóversenynek, amelyen kiválóan szerepeltek növendékeink: összesen 15 arany-, 14- ezüst- és 10 bronzérmet nyertek. A viadalon 165 sportoló lépett szőnyegre.

A legtöbb eredményt a kötöttfogású fiúk érték el, közülük öten a dobogó legfelső, hatan a második, öten pedig a legalsó fokára állhattak fel. Az aranyérmesek számát vizsgálva viszont a szabadfogásúak teljesítettek jobban, hat srác aratott diadalt, három a második, kettő pedig a harmadik helyen zárt. Ami a lányokat illeti: négyen arany-, öten- ezüst-, ketten pedig bronzérmet szereztek.

Az év első utánpótlás-válogatóviadalát megtisztelte jelenlétével többek között Bacsa Péter, a Magyar Birkózók Szövetségének alelnöke, Simicskó István, a Budapesti Honvéd SE elnöke, Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke, Farkas László, a BHSE ügyvezető elnök-helyettese, Bozó Tibor, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke, Orbán Győző, a BHSE birkózószakosztályának elnöke, Balogh Vilmos, a BHSE birkózószakosztályának igazgatója, Lőrincz Tamás, olimpiai bajnok, a KIMBA szakmai igazgatója, Bácsi Péter, világ- és Európa-bajnok, az MBSZ szakmai igazgatója és Lőrincz Viktor, olimpiai ezüstérmes birkózó is.

A korosztály következő válogatóversenyét a március 12-ei hétvégén, Dorogon rendezik. A fiatalok ezenkívül május elején, az országos bajnokságon is összecsapnak egymással azért, hogy a magyar színeket képviselhessék júniusban, a bukaresti kadet Európa-bajnokságon, valamint júliusban, a római világbajnokságon.

U17-ES VÁLOGATÓVERSENY, CSEPEL

A KIMBA dobogósai

Kötöttfogás
45 kg:
1. László Mózes, 2. Zsitovoz Petro
48 kg: 2. Olasz Bende
51 kg: 1. Tótok Péter
55 kg: 1. Gáspár Bálint, 2. Deutsch Botond, 3. Bodor András Attila
60 kg: 1. Végh Máté, 2. Zóni Dániel, 3. Zsemberi Herman Mátyás
65 kg: 2. Józsa Attila, 3. Adelmann Márk Dávid
71 kg: 2. Botos Dominik, 3. Toplak Zalán és Bogdán Dániel
80 kg: 1. Kovács Olivér, 2. Scheuring Márton, 3. Hegyi Aladár
92 kg: 1. Cseh Balázs, 3. Kudelász Hunor
110 kg: 2. László Koppány

Szabadfogás
51 kg:
1. Lengyel László
55 kg: 2. Mizsei Bátor, 3. Páli Gergő
60 kg: 1. Varga Márton
65 kg: 1. Biblia Róbert
71 kg: 2. Pauer Szabolcs, 3. Gangl Zétény
80 kg: 1. Zsivnovszky Péter
92 kg: 1. Arszunkajev Musza, 2. Veress Bence
110 kg: 1. Gyuricza Marcell

Női birkózás
46 kg:
1. László Kornélia Nikolett, 2. Kapuvári Liliána
49 kg: 1. Fáth Laura, 3. Fáth Bianka
53 kg: 2. Tapodi Rebeka
57 kg: 1. Terék Gerda, 2. Mikle Hédi
61 kg: 3. Bán Panka
65 kg: 3. Szekeres Zoé
73 kg: 1. Nyikos Veronika, 2. Kaszás Lilla
+73 kg: 2. Balázs Renáta Kinga